|
|
Tematikus kóstoló
2007.december 7.
Az utóbbi időkben érdeklődésünk középpontjába a magyar borok és fajták relatív megítélése került, amihez szükségszerűen kóstolni kell külföldi tételeket is. Az utóbbi két kóstolónkon újvilági tételek, majd pinot-k , a mostani alkalomra pedig a „nem nemzetközi” fajták kerültek terítékre. Ezek beszerzésében többnyire a Terroir Club volt segítségemre, aki a legnagyobb hazai választékot tartja ismeretlen fajtákból és rögeszmés borászokból.
Mivel sok esetben a néven kívül semmit sem tudtunk (néha még azt sem) a fajtákról, így előzetes kutakodás után komoly excel táblával érkeztem a tetthelyre J. A borokat 1-5 csillag-os skálán pontoztam.
No nézzük a sort!
I. Fehér borok
1. Strekov 1075 - Szlovákia, Kürt (Melecsky Tibor és Sütő Zsolt): Devin Classic, 2006 (Terroir Club, 2670Ft)
A teljesen magyarlakta falu borászai, akik vezető szerepet töltenek be a szlovák ágazatban. 5Ha-as birtokukon borkészítésükben természetességre törekszenek.
A Devin fajta szlovák nemesítésű, gyorsan érő szőlő, amely tőlünk északabbra nem egy hátrány. Nagy testű, komoly savkészlettel rendelkező borokat ad. Analízisében Tramini, Muskotály és Sauvignon Blanc-os jegyeket írtak le.
És valóban illata alapján akár Tramini is lehetne, a tipikus rózsaillat árad a pohárból. Kóstolva zamatos, nagy testű, komoly savkészlettel, ami elegendő érlelési potenciált mutat. Jellegében egy fűszeres traminit képzeljünk el egy furmint testében. Izgalmas, kifogástalan, de még fiatal bor. (3 pont)
2. Kavaklidere - Törökország, Észak-Anatólia: Narince-Emir selection (2003) (kb. 10 euró, Antalya-hypermarket)
Internetes kutatásiam alapján arra jutottam, hogy Anatóliát nem csak az emberi civilizáció bölcsőjeként, hanem az egyik legősibb bortermelő vidékként tarthatjuk számon. A borkultúra itt 4000 éves múltra, a korai hettita periódusra nyúlik vissza, amikor a régió neve „Wiyanawanda”, magyarul a Bor Földje volt. A Hettita Birodalom tudottan kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokat ápolt Perzsiával, így feltételezem, hogy perzsa kereskedőkön keresztül került a borszőlő az ókori Mezopotámiából Anatóliába. Vannak, akiknek kétségeik vannak, de azok figyelmébe általában a
A Kavaklidere céget - amely a legelső magán török borászat - a svájci-török származású Cenap And úr alapította, a Török Köztársaság létrejöttét követő modernizációs időszakban, 1929-ben, aki kiváló kapcsolatot ápolt az ország történelmének meghatározó egyéniségével, az első köztársasági elnökkel, Mustafa Kemal Atatürk-kel.
2006-ban, 77. születésnapjukat már 18 millió liter évi termés mennyiséggel ünnepelték. Weblapjuk szerint (http://www.kavaklidere.com) a borászat technológiai alapjainak lerakásában egy bizonyos Balaj úr segédkezett, aki mindezt Magyarországon tanulta. (Kicsi a világ!) Nem is rosszul, ha ez idáig kb. 400 nemzetközi elismerést szereztek.
A Narince egy Törökországban őshonos fehérszőlő, amely Tokat város nevével összefüggésben vált ismertté. Elterjedése Észak-Anatólia, a Fekete-tengeri térség és a forró Közép-Anatóliát elválasztó hegységek speciális mikroklímájú, 500-700 m-es magasságú hegyoldalai a Yesilirmak folyó mentén.
Nevének jelentése „törékeny”, ami vékony és gyenge héjára utal. Ennek ellenére nagy népszerűségnek örvend, komoly nemzetközi sikereket érnek el vele. A leírások szerint az egyetlen török fehér szőlőfajta, amelynek bora barrique hordós, majd 4-5 éves palackérlelésre is alkalmas, „köszönhetően jó struktúrájának, nagy testének és komplex aromáina”.
Az Emir fajta elsősorban Kappadókiában őshonos, ahol jól viseli a nagy hőingást, a nyári 35 fokot követő téli akár -25 fokot is. Zöldes, világos sárga, jó savú és jó minőségű bort ad, bár leggyakrabban házasításokat készítenek belőle, mint most a Narince fajtával. Jellemző ízjegye a zöldalma, önmagában 2-3 éves koráig érlelhető.
A kóstolt bor erős szalma sárga színű. Illatában is jól érezhetőek a 12 hónapos francia barrique hordós érlelés jegyei, de szép, letisztult, elegáns és nem tolakodó. Bár kétségtelenül enyhe oxidáltság is felfedezhető benne. Az illatjegyek: ananász, méz, kókusz és vanília.
Kóstolva nagy testű, savkészlete alapján már a túl a csúcsán, de még jól iható. Ízvilága érett, likőrös, benne körte, banán. Összességében egy 5 éves zengőre emlékeztető karakter. (3,5 pont)
3. Cascina Degli Ulivi - Olaszország, Piemont: Cortese (2005) (Terroir Club,
Ettől a borászattól 3 tételt is kóstoltunk.
A birtok a Piemont tartományban, közelebbről Gavi vidék központjában található. Ott ahol az 1950-es években a híres Vittorio Soldati elkészítette azt a Gavi di Gavi bort, mely sokáig a legdrágább olasz száraz, fehér borként volt nyilvántartva. A 16 Ha-as birtok az 1930-as évektől a Bellotti család tulajdonában van, akik ma már boraikat biodinamikus eljárásokkal készítik.
A Cortese fajtáról nevén kívül sokat nem tudtunk. Értékes, fehér szőlőfajtának számít, amelyet elsősorban Piemont tartományban termesztenek, de előfordul Lombardiában és Venetoban is. 1798-ban curteisa néven Alessandria tartomány legfontosabb boraként emlegették.
Számítva arra, hogy eddigi tapasztalataink szerint a biodinamikus fehérborok több levegőt igényelnek a palackot jó előre kinyitottuk. Ennek ellenére a kifejezetten világos színű bor nem túl intenzív illattal fogadott, amelyet kellemes, elegáns, de rendkívül visszafogott ízvilág követett. Nem találtunk a tételen fogást és nem is estünk hirtelen szerelembe a fajtával szemben. Igaz egy tételből még ne vonjunk le következtetést. (3 pont)
4. Léon Barral - Franciország, Languedoc: Blanc (2004) (Terroir Club,
Languedoc a Rhone-völgyétől és Marseille-től nyugatra található. A borvidék hivatalos neve: Languedoc-Roussillon. Sokáig arról volt híres, hogy olcsó tömegborainak előállítása során elég hektikusan alkalmazták a szigorú francia AC rendszert. Ma már azonban egyre gyakrabban a kimagasló ár/érték arányú kézműves borairól is beszélnek.
Léon Barral csak 1993-ótaborászkodik, ma már 27Ha-on. A leírások szerint teljesen rögeszmés. Természetesen nem használnak semmilyen vegyszert, vagy gyomirtót, de még a bio művelésben megengedett kénport, vagy a bordói levet is csak homeopátiás adagokban használják, a természet egyensúlyának megőrzés érdekében. Ahogy magukról írják a Terroir Club oldalán: „Nincs kén hozzáadás. Gravitációs módszerrel töltjük a tartályokat. Természetes élesztőtörzseket használunk. Tradicionális módszerekkel borászkodunk, beleértve a burgundiai stílusú csömöszölést is. A macerációs idő 3-4 hét hosszú. Nincs szűrés. A borokat természetes állapotukban palackozzuk, a vinifikáció alatt nem használunk derítőanyagokat.”
Ennyi bevezető után igencsak kíváncsian vártuk mi fog ebből kisülni 4500 Ft-ért.
A borban a Châteauneuf-du-Pape vidékéről ismert 3 ritka fehér fajta található:
- Terret: ősi, kevéssé ismert, szofisztikált dél-francia fajta.
- Roussanne: szintén ősi dél-francia, elegáns, jól érlelhető, jó savszerkezetű borokat ad.
- Viognier: Magyarok számára leginkább ez a fajta lehet ismerős (Szekszárd: Heimann, Eger: Gál Tibor, Gróf Buttler). „Klasszikus francia fajta”, amely egy legenda szerint szinte kihalt, és amelynek mindössze 8Ha nagyságú területét fedezték fel észak Rhône vidékén, Condrieu település mellett az 1960-as években. Állítólag innen indult világhódító útjára, de azt is olvastam, hogy ez az egész story hazugság, vagyis marketing.
Abban azonban szinte minden leírás egyetért, hogy eredetét tekintve ősi dalmát fajta, amelynek elterjedése a magyar Dunaszekcsőhöz is köthető. Ugyanis 1974-ben itt, (római néven Lugio városában) találták meg annak a Marcus Aurelius Probus császárnak a legszebb szoborábrázolását, aki a legtöbbet tette a szőlőkultúra Birodalomban történő elterjesztésért. Feltehetően ennek hatására jutott el ezen fajta is Európa nyugati felébe, de az ókori Magyarországra is. Olvasható olyan is, hogy - az elsősorban horvát Vis szigetén honos - Vugava fajta a Viognier ősi klónja. Akárhogyan is legyen, Vis szigete már akkor is boráról volt hírneves, amikor a görögök még Issa néven ismerték és lakták.
No ennyit a historikus okosságokról, nézzük a bort!
Kiöntve akácméz sárga, és bizonyítékként a szűretlenségre teljesen opálos, mint egy kikristályosodott méz.
Illat fehérborhoz képest meghökkentő: rendkívül komplex, fő elemeként méz, határozott, de nem kellemetlen animalitással és élesztős felhanggal.
Kóstolva is folytatódik a meglepetés: rendívül intenzív zamatok, nagy test, csodálatos savharmóniával és ízében is érezhető élesztősség.
Egyedi, különleges fehérbor, amely egyöntetűen az este legjobbja (nekem az egyik legjobbja) lett! (4,5 pont)
5. Branko & Vasja Cotar - Szlovénia: Malvazija (2003) (Terroir Club,
A Terroir Club leírása alapján a Cotar család 1975 óta foglalkozik a szőlővel és borral. ültetvényeik a magas Kras területen találhatóak Komen és az olasz határ között. A birtok sikereit jól mutatja, hogy a pincéjüket harmadszor kellett bővíteniük, bár 7 hektárjukról még így sem haladja meg a termés az évi 28-30 ezer palackot. A pinceigény másik magyarázata, hogy boraikat hosszú fahordós érlelés után palackozzák. A fehéreknél jellemző a 2 év, a vöröseknél, mint pl. a Terra Rossa házasítás vagy a Cabernet Sauvignon és Merlot esetén 4,5-5 év is lehet. Természetesen ez a borászat is a természethű gazdálkodás és borkészítés fanatikusa.
A fajta mindenki számára ismerős lehet, aki már járt horvát tengerparti közértben, vagy Madeirán. Szintén ősi, görög eredetű, ami később az Adria és a Földközi tenger mentén terjedt el. Állítólag a 15. században Tengerész Henrik által kerül az első malvazia szőlővessző Krétáról Madeira-ra, ahol máig szintén alapvető fajta, és a legédesebb madeira borok alapanyaga.
Az est talán legdöbbenetesebb fehérbora volt. Illatában az animalitás azt a fokát érte el, amit többen egyszerűen Gizmo nevű mopsunk szellentéseihez, vagy – és talán lehetek itt nyersebb - egyszerűen fingszagúnak minősítettek. Így utólag azon is elmélkedtem, hogy nem lehet-e valami palack hiba, de megkóstolva erre utaló jeleket nem találtam. Mert voltunk páran elvetemültek, akik megkóstoltuk. A struktúra, a test és savak játéka nagyszerűnek tűnt, de ilyen illatvilág mellett ez klasszikus lefolyó cuvée. Sajnos … (2 pont)
6. Nicolas Joly - Franciaország, Savennieres: Les Vieux Clos (Chenin Blanc) (2004), (Terroir Club,
Szintén Terroir Club bor, ráadásul egyik új kedvencem a fajta. Nicolas Joly - akit sokan a biodinamika pápájaként emlegetnek - ismert figura hazánkban. Többször tartott már előadást, de több hazai borász, így Lőrincz György is hozzá fordul a biodinamikus módszerek ismeretéért.
A Loire menti 7 Ha-os birtokra, amely ma önálló AOC birtok, még a ciszterci szerzetesek telepítették 1130-ban ezt a történelmi szőlőültetvényt. Joly döntése alapján 1980-tól kezdve fokozatosan átálltak biodinamikus módszerekre. „1984-re az egész birtok biodinamikussá vált. Azóta az összes szintetikus kemikáliát, gyomirtószert száműzték nemcsak az ültetvényekről, de az egész birtokról. Egy tehéncsorda termeli a szőlőkben felhasznált komposztot. Télen egy birkanyáj legeli le a sorok között megmaradó talajtakaró növényzetet. Három éve néhány helyen nem kezelik a szőlőt rézzel és kénnel sem. Cél, hogy megmutassa az agyagos talaj, a Loire parti mikroklíma alapvető jellegzetességeit, az ízek, a színek, az aromák eredetiségét és az itteni terroir kínálta jó érési potenciált. „
A Chenin Blanc származását tekintve fehér francia szőlőfajta, amelyet elsősorban a Loire mentén, Anjou és Touraine vidékén termesztenek. Az ó-világ termőhelyein az utóbbi évtizedekben (ha nem századokban) azonban a nemzetközi fajták háttérbe szorították. Vannak persze ékkövek a fajta termelői között, akik azonban egy szűk, de fanatikus réteg igényeit szolgálják ki. A fajta tömegtermelésben egyértelműen Dél-Afrikából ismert, többek között Steen néven, de elterjedt Ausztráliában és Kaliforniában is. Magyarországon a Hilltop kísérletezik vele, de érdemi telepítéséről nincs információ. Borának minősége az egyszerű asztali boroktól, az évtizedes potenciálú hatalmas szárazakon át, a Botrytis-es desszert borokig terjed.
A fajta illata rendkívül komplex, hihetetlen kombinációja a mogyorónak, méznek, virágoknak, baracknak és trópusi gyümölcsöknek. Savai általában lágyak és emiatt többnyire 1-2 éves korukban fogyasztandó bort ad. Kivételt képeznek ez alól a hűvösebb, jellemzően hegyi területek, amikor az egészséges ültetvény szürkerothadás nélkül eléri a teljes érettség állapotát. Ekkor bora mély sárga, gyakran minerális és ekkor képes megmutatni a fajta teljes komplexitását, gyakran évtizedes potenciállal. A szakértők szerint ezt a minőségi szintet kizárólag természetes módszerekkel érhetjük el, és egyik példának a most kóstol bort hozzák. A javaslatnak megfelelően ezeket a borokat feltétlen több órás dekantálásnak vessük alá és 14 fokon kínáljuk.
Így tettünk mi is és lássuk mire jutottunk.
A bor színe a leírásnak megfelelő klasszikus, érett, mély sárga. Akár érett desszertbornak is nézhetnénk. Bor illata és ízvilága is rendkívül komplex, egyedi. Nehéz fogást találni rajta. Meg is osztja a társaságot rendesen. Vannak, akik a biodinamikára vonatkozó élcelődés kiváló alapjának tartják, míg mások rajonganak érte. Ők vannak (mi vagyunk) kevesebben. A bor irdatlan koncentrált és hatalmas testtel bír. Karakterében Calvados, érett kissé erjedő alma, kajszibarack, mézes és földes-animális jegy jelenik meg, de az összképet alapvetően határozott savgerince és mineralitása uralja. Nagyon állat! Jó lenne egy érett évtizedes darabot kóstolni belőle. No majd igyekszünk J (4 pont)
(Megjegyzés: utóbb nyomozásom során találtam adatot kóstolására. Az Eszencia magazin tesztjén 90 pontot, míg Robert Parkertől 91 pontot kapott. Komplexitását és eleganciáját emelték ki. Az értékelés az 5 csillagos határ, nagyot nem hibáztunk vele J )
II. A vörösök
„Nehéz” fehérsorunkat követően jöttek a vörösök.
7. Strekov 1075 - Szlovákia: Svatovavrinecke (Szentlőrinci) Classic (2006) (Terroir Club,
A fajta a Pinot Noir rokona, amelyet St. Laurent néven a 19.sz. közepén Johann Philipp Bronner nemesített Németországban. Innen terjedt el az Osztrák-Magyar Monarchia területén. A Zweigelt egyik szülője. Nálunk inkább elfeledett, Ausztriában azonban a mai napig kedvelt.
A tétel illata intenzív, meggyes, fűszeres, enyhén füstös. Megnyerő karakter. Kóstolva könnyed, játékos, jó ívású gyümölcsös bor. Kíváncsiak vagyunk milyen lehet a gyümölcsfázisán túl. (3,5 pont)
8. Strekov 1075 - Szlovákia: Alibernet Classic (2006) (Terroir Club,
A fura nevű szerzet egy szlovák Cabernet Sauvignon hibrid. A szlovák szaksajtó sokat vár tőle, részben mert mégiscsak különlegesség, de mégis a jól ismert trendi Cabernet.
A bor színe erőteljesen lilás. Korából adódóan szintén az intenzív gyümölcsfázisában van. Illatában piros bogyós gyümölcsök, de főleg meggy dominál egy erőteljese fűszerességgel. Később olvasom, hogy a fajtára pont ez a fineszes fűszeresség jellemző, ez ad pluszt a normál Cabernethez képest.
Kóstolva zamatai kifejezetten szépek, de összességében rendkívül nyers érzetet kelt. Rendkívül fiatalnak tűnik, talán túl korán is lett palackozva. Lecsengése kifejezetten és bántóan keserű. Ez sajnos rá is nyomja a bélyegét.
Ne tűnik rossz adottságúnak a fajta, kíváncsiak vagyunk, hogy milyen lehet egy érleltebb, komplexebb kiadásban? (2,5 pont)
9. Cascina Degli Ulivi - Olaszország, Piemont: Mounbe Barbera Piemonte (2004) (Terroir Club,
A fehér sorban már megismert pincészet tradicionális helyi szőlőből készül bora. Az értékes vörös Barbera Piemontból származik, Monferratóban már a 13.században termesztették. A második leggyakoribb szőlőfajta, mely inkább csak Olaszország északi részén elterjedt. A belőle készített borok testesek, gyümölcsösen intenzív aromával, csekély tannin- és jelentős savtartalommal.
A kóstolt tételünk rendkívül jól kezdett, komplex, izgalmas illatvilággal. Szájban is bíztatónak tűnt, majd lenyelve a bevezetőben írt jelentős savtartalom értelmet nyert, és megütötte a szinte savanyú kategóriát. Nem tudtunk mit tenni, nem ítélnénk el sem a fajtát, sem a borászatot első benyomásra, de ez most nem a mi borunk lett L (2 pont)
10. Cascina Degli Ulivi - Olaszország, Piemont: Nibio Montemarino Monferrato Dolcetto (2004) (Terroir Club,
A Dolcetto, vagyis a "kicsi édes"-ből készített borok a leírások szerint egészen sötét színűek, erőteljes gyümölcsaromával, és egy kellemes, enyhén kesernyés mandula beütéssel. Egyes szakértők szerint a Dolcetto Franciaországból származik, valószínűbb azonban, hogy szülőhazája Monferrato. A 18. század végén Conte Nuvolone e szőlőfajtát még Dosset néven említi.
A most kóstolt tétel illatban rácáfol a leírásra. Gyümölcsös fázisán túl, illata már a palackérés komplexitását mutatja. Az imádhatóság határáig édes-animális, füstölt sonkás lecsengéssel. Kóstolva közepes test, elegancia és komplexitás. Még jól érlelhetőnek tűnik.
Az este első felüdítő vorosbora. (3,5 pont)
11. Davino, Románia - Dealu Mare: Feteasca Neagra (2004) (Monarchia,
Davino Románia korszerű, részben amerikai tulajdonban lévő, vadi új pincészete. 40Ha-on gazdálkodnak, és további 30Ha-ról vásárolnak fel. Az a hír járja róluk, hogy Románia egyik legjobb, de mindenképp legdrágább borait forgalmazzák. Vagy is nem, mert amit nem adnak el külföldöm az előjegyzésben kel el. Ébred ott is a bor-sznobéria no J
A fajta, a Fekete Leányka („Feteasca Neagra”) egyébként ősi erdélyi szőlőfajta, melynek genetikai eredetéről keveset tudni. Története feltehetően Szent Istvánig nyúlik vissza, de bizonyítottan már a Hunyadiak által termelt és fogyasztott, kedvelt bor volt. A filoxérának jobbára ellenáll, ezért még mindig a sajátgyökéren termesztik.
A fekete leánykából készülő bor talán a kékfrankosra emlékeztet leginkább. Átlagos termésátlag mellett közepes testet, fűszeres részleteket hordoz, ideális vacsorabor, melyből könnyen sokat meg lehet inni. Egészen egyedi a fűszer struktúrája, már pár kóstolás után fel lehet ismerni. Ha viszont alacsony termésátlag mellett szüretelik, már vaskos és sűrű is lesz, és egészen mellbevágó bors özönnel fogadja a kóstolót. Remek alapanyag házasításba is. Magyarországon gyakorlatilag nincs belőle. A következő évek nagy felfedezése lehet.
Ez a cseppet sem olcsó tétel színben vaskos és mély, de érdekes módon pinot-s reflexeket mutat. Illata behízelgő, de mégis elegáns elegye a fűszerességnek, némi borssal és lekvárosságal. Kóstolva harmonikus, érett, és komplex, semmi nem lóg ki belőle. Talán aszalt gyümis édessége miatt veszít eleganciájából, de az est egyik legjobb bora!
Szerethető fajtának tűnik ez a Mosdatlan Moldáviai Mónika (azaz Fekete Leányka)! (4 p ont)
12. Léon Barral - Franciország, Languedoc-Roussillon: Faugeres (2003) (Terroir Club,
A fehér borsor egyértelmű győztes pincészetének kifejezetten olcsónak számító borát, csak az évjárat és terroir miatt soroltuk a Fekete Leányka után. Bár volt kis aggodalmam, hogy képes-e érvényesülni egy várt visszafogott elegancia, az újvilágira hajazó stílus után.
A jelen cuvée alkotórészei a Carignan, Grenache, és Cinsaults a Châteauneuf-du-Pape borvidék engedélyezett 13 vörös fajtái közé tartoznak.
A Carignan Dél-Franciaországban elterjedt, a XII. század óta ismert vörös fajta. Pinot-hoz hasonlóan kényes, érzékeny fajta. Későn érik, ezért igen meleg igényes. Carinena néven Spanyolországban is elterjedt, Rioja házasításaiban is gyakran előfordul. Ha jó érzi magát igen nagy hozamra képes (200Hl/ha), ekkor bora jobb esetben is könnyű világos asztali bor. Azonban visszafogott termés esetén, főleg öreg tőkékről különösen szép borokat ad. Az általam kedvelt Katalán Prioratban állítólag döbbenetes terroir borokat is ad.
A Cinsault ősi francia eredetű, strapabíró, a nagy hőséget jól elviselő egyszerű fajta. Emiatt választották - a Pinot Noir kényességét ellensúlyozandó - a Dél-Afrikai Pinotage másik genetikai szülőjévé. Bora kifejezetten aromás, fűszeres. Emiatt lett alap alkotórész számos Châteauneuf-du-Pape cuvéeben.
A harmadik fajta a Grenache (garnacha tinta, cannonau, alicante, carignane) már jóval ismertebb volt számunkra is. Spanyol eredetű (garnacha), a XX. század közepéig a világ második leggyakoribb fajtája volt. Jellemzően más fajtákkal házasítják, ezért a borcímkéken ritkán tűnik fel önállóan. Világos borokat terem finom édességgel, fűszeres, epres karakterrel. Sokszor hajlik az oxidációra, ezért hosszabb tárolásra nem alkalmas. Következetes terméskorlátozás eredményeképpen azonban igen koncentrált, hosszú érlelésű borok adhat, pont a most kóstolt borvidékről.
A bor színvilága lilás és - a pincészet kóstolt fehér borához hasonlóan - szűretlen hatást kelt. Illata intenzív, rendkívül összetett, amiben a társaság az animalitás teljes skáláját felfedezte, de megjelent a mustármag és koriander is, „savanyított kisdinnye” formájában. A bor kóstolva sem egy-egy jól értelmezhető gyümölcsös jegyet, mint inkább a komplexitás és érett elegancia jegyeit hordozza. Gyönyörű bor, talán egy kicsit a vártán kisebb testtel. Remek ár/érték arány, az est bora!
(4 pont)
13. Branko & Vasja Cotar - Szlovénia: Teran (2004) (Terroir Club,
A pincészet fehér bora után félelemmel vegyes várakozással fordultunk ehhez a tételhez.
Teran az Isztria őshonos szőlőfajtája. Egyedien magas savú és magas tanninú vörösborokat ad. Rubinvörös színű bor, amelynek illatában a piros gyümölcsökön túl jellemzően animális jegyek alakulnak ki, mint a szarvasgomba, vagy a pršut. Azt írják róla, hogy érdekes tulajdonsága a különleges reduktivitás, ami lehetővé teszi a kén használatának drasztikus csökkentését vagy akár teljes elhagyását is.
Mindezeken sokat nem tudtunk elmélkedni, mert a bor kóstolása során újra értelmeztük a korábbi Barbera esetében már megfogalmazott savhangsúlyosságot. Konkrétan miután lemarta a fogzománcunkat, olyan 1 marék citrompótló fanyar-keserű lecsengésével zárta a sort, ami aztán legalább hosszan megmaradt.
Nem tudom, hogy mikorra csendesül le (ha egyáltalán lecsendesülhet) ez a savtartalom? Ha valaki kóstolt egy ilyet 10 évesen, kérem számoljon be róla, vagy oszlassa el ezen érzetünket. Egyelőre nem lettem Teran-fun L (2 p ont)
14. Mastroianni - Olaszország, Toszkána: Rosso di Montalcino (2004) (Colle val d’Elsa, Enoteca Il Saloto, kb. 15 eur)
Zoli barátom kérése volt, akármi is van, a sort egy Sangiovese-vel zárjuk J.
A fajta igen ősi, eredete egészen biztosan az etruszk időkig nyúlik vissza. Nevének eredete is isteni: Sangue di Giove, azaz Zeusz vére. Az etruszkokat leigázó, majd magába olvasztó rómaiak, már Jupiter vérének hívták és igen csak kedvelhették, mert klónjai szerte Olaszországban elerjedtek. A Gusto magazinban olvastam, hogy „1990-es adat szerint a sangiovese isteni klónját 1100 hektáron, közönséges földönfutó változatát pedig 86000 hektáron termesztik.”. Talán ennek köszönhetően kevés többnevű fajtát ismerek. Montalcinoban Brunellonak, Montepulciano környékén Prugnolo Gentilének (és a belőle készült bort, Vino Nobile-nek), Scansanoban pedig Morellinonak szólítják.
A fajtából a kifejezetten ihatatlan tömegboroktól kezdődően, a könnyű, gyümölcsös borokon át, az évtizedekig érlelhető és érlelendő, brutális testű és koncentráltságú nagyágyúkig sokféle bor készül. Teljes érettségben rengeteg szín- ás aromaanyagot raktároz, így a hosszú héjon erjesztést követően évekig érlelhetőek hordóban. Pl. a Brunellokat legalább 4 évig ászkolják nagy szlavón tölgyfahordókban. Majd ezt követően akár évtizedekig érlelhetőek palackban, amiről Hugh Johnson szakíró „A világ boratlaszában” így ír: „Az ízekben és extratkttartalomban dúskáló, hatásos végeredmény hősöket kívánt, de legalábbis hősies milliomosokat.” Valóban, a legolcsóbb Brunello is 20-30 eurónál kezdődik, de nagy évjáratok 10 éves borai több száz euróba kerülnek. Cserébe legendás eltarthatóságot kapunk, és nem is rossz befektetés. Amikor 1999-ben megszavazták az évszázad 12 legszebb borát, az egyetlen olasz egy 1955-ös Biondi-Santi Brunello volt.
Szerencsére az utóbbi években megszületett az új kategória, a most kóstolt „Rosso”. Sokan tévesen alacsonyabb minőségről beszélnek, holott ma már tudatosan alkalmazott technológiáról van szó. A 4 éves érlelést 2 évre csökkentve, a brutális testet a megőrzött gyümölcs ellensúlyozza és teszi fiatalabban (3-4 éves korára) ihatóvá. No és megfizethetővé, hiszen rosso kategóriában már 10-25 euró körül nagyon jókat találhatunk. Ezt a kategóriát erős gyümölcsös illatok, feketecseresznye, szilva, piros bogyós gyümölcsök jellemzik, határozott csersav tartalommal.
A mostani tételünk igen remek évjáratból szármaszik. Tavaly nyári toszkán utunk során egy kellemes helyi Enoteca-ban ajánlották, mint ami megéri az árát. (kb.15 euró volt).
A tétel erőteljes színanyaggal rendelkezik, illatában és kóstolva is komplexitása szembetűnő. Érett, de mégis potens, komoly savgerinccel. Illat és ízjegyeiben a nem tolakodó animalitás (kis dohány, avar, nedves bőr) mellett alkoholos szilvára asszociált a már igen fáradó félben lévő társaság.
(4 pont)
15-16. Domaine des Escaravailles - Franciaország, Côtes du Rhône: Rasteau VDN Blanc (2004) (6 480Ft) és Rasteau VDN Doré (2003) (6 480Ft)
Az utolsó két borunkról csak rendelés után vettem észre, hogy édesek. Így keveredtek a sor végére. A borsor után nem teljesen mérvadó értékítéltünket kérem, hogy senki ne vonatkoztassa a pincészet egyébként remek szárazboraira.
A „Szarvasborgár” Côtes du Rhône vidékének ismert borászata. 1953-óta a Ferran család tulajdona. A harmadik generációhoz tartozó Gilles 1999-óta vezeti a birtokot, azóta biodinamikus módszereket követve. Közel 65Ha ültetvénnyel rendelkeznek Rasteau, Cairanne, Villedieu és Saint Roman területein. Az agyagos talaj jellemzően mészkő alapra épül, kiváló vízháztartással. A
Első édes tételünk a „Rasteau VDN Blanc” Grenache blanc fajtából, a már korábban leírt Grenache fehér változatából készült. Tokaji édeseken nevelkedett csapatunk nem volt igazából odáig érte, lehet, hogy megérne egy külön misét. Igaz, ezért a pénzért inkább maradunk Tokajnál. ( 2,5 pont)
A „Rasteau VDN Doré”, egy édes rozé, már sokkal izgalmasabbnak találtatott. A fajta az alap vörös Grenache. Édessége mellett remek savpotenciált mutat fel, ami szép harmóniában hagy teret a terroir mineralitásának is. Egy virgonc, minerális bor, mazsolás karakterrel. Remek és érdekes zárótételnek bizonyult! (3,5 pont)
Összefoglalás:
Az est végére többen megfogalmaztuk, hogy folytatandó, igen jó ötlet ismerkedni más fajtákkal is, mint az alap cabernet, vagy merlot. Nem csak az érdekesség végett, hanem mert lehetőségünk nyílt megítélni mit gondolhat egy külföldi, amikor lelkendezve kínálgatjuk tuti kadarkánkkal, vagy amikor világmegváltó gondolataink keletkeznek a Kékfrankos kapcsán. Sokunknak tény, hogy sosem fogunk labdába rúgni a nemzetközi vörös fajták hazai boraival. Időről időre örülhetünk, hogy a Solus jobb volt egy kóstolón, mint egy Petrus, de akkor sem fognak érte 2000 eurót fizetni ha meggebedünk. Talán olyan 400 év múlva.
Ellenben biztosak vagyunk benne, hogy nagy lehetőség rejtezik borászaink csúcsminőségű terroir boraiban, akár a Bikavérben is, ami miért ne lehetne egyszer a mi „Châteauneuf-du-Pape”-unk? Persze, csak ha következetesen őrködünk a minőségén.
Abban is biztosak vagyunk, hogy csúcs fehér borainkkal nincs, de biztosan nem lesz mit szégyenkeznünk. Somló, Eger, Észak-Balaton, de főként Tokaj évről-évre olyan borokat ad, amelyek nemzetközi mércével is állják a sarat. Az édes boroknak pedig ilyen minősége, normális áron, Tokajon kívül nincs máshol a világon! (Megjegyzem drágábban sem feltétlenül.)
Végül a harmadik, amiben biztosak vagyunk, hogy hazai sztárborászaink borai, főleg vörös borai, erősen túlárazottak, és bizony egyre könnyebb biztosan jó ár/érték arányú, kimagasló minőségű borhoz jutni Európa nagy borvidékeiről is. Tehát van félni való, nem csak a 800 forintos tömeg chilei borok piacán.
Kárpáti Péter
