SZKOPJE
2019 nyarán Budapestről kb. 8 óra autózással értük el az Észak-macedón Köztársaság fővárosát, Szkopjét. Az országot a Görögországgal évtizedekig húzódó névvita okán csak 2019 február óta hívják így hivatalosan, régi nevét (Macedón Köztársaság vagy Macedónia) soha nem ismerték el az azonos nevű görög tartomány miatt. Az ENSZ-ben is Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság néven hivatkoztak rá.
Szkopje történelme
(Az itt lévő szöveg az angol nyelvű Wikipédia átirata és jelentős kiegészítése)
A város területe a régészeti maradványok alapján már legalább i. e. 3500 óta lakott, a Kale erődben neolitikumból származó településmaradványokat tártak fel.
A főváros helyén Scupi néven már az ókorban is város volt, az első írásos feljegyzések alapján az illír törzsek közé tartozó dardánok alapították. Ők egy indoeurópai származású ókori nép. Az ókori görög és római történetírások "rendkívül barbárnak" tekintették őket. Sztrabón a nagy történetíró szerint "piszkos, de zenekedvelő nép". Claudius Aelianus azt írta, hogy mindössze három alkalommal fürdenek az életükben. Amikor megszületnek, amikor szülnek és amikor meghalnak.
A Dardaniát először az i.e. 4. században említik, amikor Bardylis királyuknak sikerült különböző törzseiket egyesíteni és formálisan is létrehozni a Dardániai Királyságot. Területe a mai Észak-Macedónián kívül, Koszovó, Szerbia és Észak-Görögország egy részére terjedt ki.
Itt van egy kis történelmi katyvasz, mert a történelem tudósok nem egységesek abban, hogy I. Bardülisz (latin Bardylis, i.e. 448 körül - i. e. 358 után) a Dardán, vagy az Illír Királyságként hívott államalakulatot vezette-e? Mint ahogyan Bardylist származását tekintve a történészek egy része dasszarétának, míg mások dardánnak, illetve enkhelének tartják. Az biztos, hogy a két királyság párhuzamosan is létezett, tehát nem zárható ki, hogy Bardülisz egyesítette ezeket a területeket és csak a történetírás említi őket különböző neveken. Több szerző fel is veti, hogy ez az állam föderatív jellegű volt, vagyis a párhuzamosan létező regionális királyságok közül a legerősebb törzs soraiból került ki az illír király.
Bardülisz i.e. 385-384-ben a szirakuzai I. Dionysius-sal szövetségben legyőzte a molossusokat, 15 000 katonájukat megölve. Folyamatosan szorongatták Macedóniát is. I.e. 359-ben döntő csatát nyert a macedón király III. Perdiccas ellen, aki megölte magát, míg 4000 macedón katonája elesett. Ezt követően Perdiccas utódja, II. Fülöp macedón király feleségül vette Audata hercegnőt, aki Bardylis király lánya vagy unokahúga lehetett.
I.e. 334-ben Bardylis fia Cleitus, a többi Illíriai törzzsel szövetkezve megtámadta az akkor már Nagy Sándor által uralt Macedóniát. A kezdeti sikerek után végül Alexander legyőzte őket. A következő évszázadokban állandósult a makedón - illír / dardán konfliktus, hol az egyik, hol a másik fél sikerét hozva.
Történelmi feljegyzések alapján az ókori Dardán Királyság első név szerint ismert uralkodója egyébként száz évvel később Longarosz (latinosan Longarus) volt, akit i.e. 231 körül említettek először a források, miközben háborúskodott déli szomszédjával, a II. Démétriosz, majd V. Philipposz által uralt Makedóniával.
Az is könnyen lehet, hogy az Illír Királyság uralkodója ebben az időszakban a dardán törzsből került ki, és írta felül a korábbi nevet és emiatt hivatkoznak rá Dardán Királyságként. Akár visszamenőleg is, magát Bardylis királyt is dardán uralkodóként említve. Minden esetre ez jó magyarázat lehet a származási és elnevezésbeli összevisszaságra.
A terjeszkedő rómaiak és az illírek között kezdetben szövetségesek is voltak, majd az i.e. 229-ben, i.e. 219-ben és i.e. 168-ban lezajlott illír - római háborúk során Róma visszaszorította a kalózkodást az Adriai-tengeren és szárazföldön is több illír területet foglalt el.
Végül Illyria (részeként Dardániával) és Macedónia i.e. 168-ban római protektorátussá váltak. I.e. 97-ben és 88-ban Dardániát ismét megemlítik a macedón római légiók történetében, amikor többször - de sikertelenül - szembeszálltak Rómával. Augustus alatt Illyria felosztásra került az északi Pannónia és a déli Dalmácia tartományokra. Ezt követően feltehetően végleg elveszítették önállóságukat és mind nyelvükben, mind társadalmilag romanizálódtak. Diocletianus császár alatt (i.sz. 284) Dardania külön tartomány lett, amelynek fővárosa Naissus (a mai szerb Nis) lett
Scupi i. e. 148-ban került római uralom alá és a Moesia Superior tartomány székhelyévé vált.
A bizánci adminisztráció alatt, a 6. században volt egy bizánci Dardania tartomány, amely többek között Ulpiana, Scupi, Stobi, Justiniana Prima városokat is magába foglalta
A népvándorlások során több alkalommal gótok foglalták el, pl. a 269-es inváziókor, illetve a 472-es vagy 489-es Ostrogót pusztítás során.
518-ban egy földrengés majdnem teljesen romba döntötte a várost. Ekkor Justinianus Császár (527-565) a város lakóinak segítségére sietett, és megalapította a Justiniana Prima-nak nevezett új települést Scupi mellett, a mai Szerbiához tartozó Lebane falu közelében, közvetlenül az Észak-Macedón határnál. (A város a császár különös figyelmét és támogatást élvezte, tulajdonképpen ésszerű geopolitikai szempontokon túl is. 545-ben Justinianus egy törvényt adott ki, amely kiemeli Justiniana Prima püspöki jogait és státuszát. A támogatásoknak köszönhetően a korabeli feljegyzések szerint egy gazdag és különösen szép város jött itt létre. A város a császár halála után már nem kapott ilyen különleges figyelmet. Pusztulását kezdetben a szláv, de végül feltehetően az avar támadások okozták. 615 körül lakatlanná vált.)
A 7. századi zavaros idők nem kedveztek Scupinak sem, annak ellenére, hogy Bizáncnak sikerült a század végére visszaszerezni a szlávoktól, akik elsőként hívták Szkopje néven.
A kora középkorban a bolgár birodalmi terjeszkedések célpontjában állt, egészen az I. Bolgár Birodalom 1018-ban bekövetkezett bukásáig, ami után Szkopje a bizánci Bulgária tartomány (katepanat) fővárosa lett. Ebben az időszakban virágzó kereskedelmi város volt, egészen egy 11. század végi földrengésig, amikor is hanyatlásnak indult.
A 13. század közepén Konstantin Aszen bolgár hűbérúr birtoka volt. Ezekben az időkben a várostól északra kunok telepedtek le, akiknek nevét ma Kumanovo őrzi. 1282-ben a szerbek meghódították a várost. 1346-ban IV. István Uros vagy Dusán ("A hatalmas") szerb király, majd cár birodalmának fővárosa lett.
A Rigómezei csata után 3 évvel, 1392-ben Szkopjét a törökök foglalták el és 500 éven keresztül Üszküb vagy Üszküp néven az Oszmán Birodalom Koszovói tartományának székhelye volt. Ebből az időszakból a város több építménye származik.
1555-ben súlyos földrengés érte, de sikeresen újjáépítették. Lakossága a 17. században 30 000-60 000 fő között lehetett. Dulgar Dede török író ebben az időben látogatott el Üszkübbe, és így írt róla: "Sok éven át utaztam Rumélia országában és sok gyönyörű várost láttam és gyönyörködtem Allah áldásaiban, de egyik sem tett rám olyan benyomást és egyik sem töltött el olyan gyönyörűséggel, mint Szkopje égi városa, amely a Vardar folyó két oldalán fekszik."
1689-ben Enea Silvio Piccolomini itáliai nemesember, a Habsburg birodalmi haderő tábornoka, német-római császári hadvezér, az Oszmán Birodalom elleni 1688-89-es balkáni hadjáratban a járványtól sújtott Szkopje város felégetését rendelte el. Bár ő maga is a fertőzés áldozatául esett, de vannak elméletek, amely szerint bosszúból tette Bécs 1683-as ostromáért. A következő kétszáz évben a város gazdagsága letűnt, a lakosok száma 10 000-re apadt. Csak 1873-ban, a városon áthaladó Belgrád-Szaloniki vasútvonal megépítése nyomán kezdett ismét fejlődni.
Szkopje 1903-ban kulcsszerepet játszott a török uralom elleni sikertelen Ilinden-felkelésben. 1905-ben ortodox egyház püspöki székhelye volt, lakossága kb. 35 000 fő, amely albánokból, bolgárokból, romákból, szerbekből és törökökből állt.
A törököket végül az albán erők űzték ki a városból 1912. augusztus 12-én. Majd néhány hónappal később, az első Balkáni-háború elején a várost a szerbek foglalták el.
A háború szövetségesei - területi követeléseik okán - 1913-ban egymásnak estek, kirobbantva ezzel a második Balkáni-háborút. Szerbia megtartotta a Szkopje feletti ellenőrzést, beleértve a Vardar folyó völgyét is. Ez azonban csak 1915 októberéig tartott, amikor is Bulgária csatlakozott a központi hatalmakhoz és a szerbek által uralt Macedónia nagy részét megszerezte. 1918-ban, az első világháború végén Szerbia azonban visszakapta a várost. A bolgárok mindkét világháború során elfoglalták Szkopjét, de az 1944-ben felszabadulva az új Macedón Népköztársaság fővárosává vált. A háborút követően Szkopje (a jugoszláv Macedónia többi részével együtt) a Josip Broz Tito-féle Jugoszláv Szocialista Köztársaság része lett.
1963. július 26-án a Richter-skála szerint 6.1-es erősségű földrengés rázta meg Szkopjét, lerombolva a város négyötödét, hajléktalanná téve 120 000 embert. A veszteség Macedónia akkori bruttó nemzeti termékének (GNP) 150%-a, illetve a teljes Jugoszlávia GNP 15%-a volt. Ugyan nemzetközi segítséggel gyorsan újjáépült, de sok török kori műemlék odaveszett. A régi vasúti pályaudvar romjait múzeumként megőrizték az áldozatok emlékére.
1965-ben az újjáépítési terv elkészítésére az ENSZ által kiírt pályázatot egy híres japán építész, Kenzo Tange nyerte meg. A kétségtelenül egyedi látásmódú tervek alapján történő újjáépítés egyik klasszikus példája a posta központi épülete, amely kerekített ablakaival, magasba szökő tornyával valóban érdekes, de nem túl szép épület. Nem véletlenül ragadt rá erre az időszakra a Tito-i "modernista-brutalista stílus".
A város Jugoszlávia részeként fontos ipari központtá fejlődött. 1991-ben pedig a független Macedón Köztársaság fővárosa lett.
Ahogy már korábban említettem és külön írok is róla, Görögország - egy jövőbeni területi követelés alapjától félve - tiltakozott a Macedónia név használata miatt. Oly annyira, hogy gazdasági blokádot indított ellene, sőt 1995-ig lezárta a Szalonikihez, és így az Égei-tengerhez vezető utat, ami súlyos károkat okozott az ország kereskedelmében.
Hogy ennek a félelemnek mennyire volt valós az oka azt nehéz eldönteni, de kétségtelen, hogy pl. 2016-ig 10 éven keresztül az országot az ún. VMRO-DPMNE (Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért) párt vezette. Kérdem én, milyen macedón nemzeti egységről van szó...?
A város jelenlegi arculatához egyébként ennek a pártnak a vezetője - a 2018-ban a bírósági eljárás elől Magyarországra menekült - Nikola Gruevszki kormányfő által megálmodott városátalakítási projekt, az ún. ?Szkopje 2014? erőteljesen hozzájárult. A tervezett 80 millió euró helyett végül vagy félmilliárd eurót költöttek el, többek között emiatt (is) vádolják sikkasztással a volt kormányfőt.
Sokak szerint igazi torzszülött keletkezett, például az Index cikkében így fogalmaz:
"Gruevszkiék célja az volt, hogy egy identitásválsággal küzdő, alig néhány évtizede létező, etnikai konfliktusokkal terhelt ország fővárosában izomból nyomják le az emberek torkán a nemzeti öntudatot, és mindehhez eltúlzott épületeket és egy hadseregnyi köztéri szobrot hívtak segítségül.
A végeredmény az 1970-es évek brutalizmusába oltott 21. századi giccstenger, ami határozottan zavarba ejtő, amikor az ember először találkozik vele."
Mások viszont lelkesek a neoklasszicista újjáépítéstől, és hangsúlyozzák, hogy Szkopje érdekes és költséghatékony turisztikai célpont.
Milyennek láttuk mi a várost?
A város nagy része elég szocreál, bár a kertvárosi övezetekben (ahol pl. mi is laktunk egy remek új építésű társasház 2. emeletén) már korszerű lakások és villák is vannak.
A belváros felé haladva az első teljesen település idegen építmény a "Makedón kapu", amely mögött egy új világba csöppenünk. Mintha egy monumentális film díszletei között sétálnánk. Teljesen szürreális. Nem mondom, hogy egy-egy eleme nem szép, és ha hasonlót egy két ezer éves birodalmi városban látnánk, akkor talán még érthetnénk is. De itt, az elmúlt évek termékeként egy kicsit sok.
A 70-es évek "modernista-brutalista" stílusát "neo-klasszicista-megalo-brutalista" változatra fejlesztették. A tervezők egyszerre tolják a képünkbe Nagy Sándor vélt örökségét, a szláv nemzettudatot, Cirill és Metód keresztény hagyatékát szobrok formájában, mindezt irdatlan mennyiségű szökőkúttal és oroszlán szoborral megspékelve. Ehhez még hozzájön az 500 éves török uralom oszmán építészete és teljes a katyvasz. Ami azon kívül, hogy vicces, mégis szerethető. Sajnos azonban az is látszik, hogy a mindezeket összefogó infrastruktúra (utak, parkok, egyéb épületek) vagy félbe vannak hagyva, vagy nincs elegendő pénz a karbantartásukra.
Mi egy estét és másnap fél napot sétáltunk a városban, ennyi minimum kell, de 2-3 napnál többet nehéz eltölteni. Kivéve, ha az ember a bazár albán-török éttermeiben élvezi, hogy 7 fő kompletten megvacsorázik 6000 forintból, néhány sörrel kísérve. Láthatón nagyon sok nyugati fiatal töltötte itt az időt. Természetesen Szkopje környékén jó néhány csillagtúrával meglátogatható természeti és kulturális látnivaló akad, így mindenkit rábeszélek, hogy legalább egyszer járjon erre.
|
Fotógaléria: Szkopje
|
