| 
| | A környék látképét egyértelműen a Vezúv jellegzetes, két egymásba helyezett kúp alakja uralja. A vulkán valójában egy ikerhegy: a Monte Somma, a nagyobb és külsőbb rész régebbi képződésű. A belső, a tulajdonképpeni Vezúv, később emelkedett ki, és az elsőtől egy bemélyedés választja el. „A régebbi vulkán óriáskráterének (kaldera) a kerülete kb. 12 km, míg átmérője átlagban kb. 3500 m. A külső kúp legmagasabb pontja, 1132 méter. Feltételezik, hogy a múltban elérte a 2500 métert. A második kúp, azaz a Vezúv magassága 1277 méter. A hírhedt i.sz. 79-es kitöréséről nevezetes vulkán ma látszólag békés álmát alussza. A vulkanológusokat azonban ez cseppet sem nyugtatja. A kutatók 24 órás készenlétben figyelik és regisztrálják a föld mélyében lezajlódó folyamatokat. Jelenleg leginkább a kráter aljától kezdődő megszilárdult lávadugótól tartanak, amely a magmacsatornát teljes egészében elzárja. Ha túl nagy mennyiségű gáz halmozódik fel alatta, az a pezsgősdugóhoz hasonlóan kirobban a helyéről. A Vezúv aktivitása epizodikus, azaz alkalmi. Az utókorra maradt pompei, herculaneumi és stabiae-i régészeti leletek alapján kétségkívül leghíresebb a 79-es kitörés volt, de hasonlóan drámai események zajlottak le például 1631-ben is. A Vezúv 1944-ben tört ki utoljára, azóta nyugalmi állapotban van. Néhány 80 °C körüli “kigázolgás” azonban éberségre inti a hegy őreit. A szakemberek a következő kitörés erősségét és a várható pusztítás mértékét a Pompei katasztrófához hasonlítják. Mindezek ellenére a hegy lábához települt lakosság (Nápoly és térsége) viszonylagos nyugalomban éli életét. Veszély esetén a négymilliós lakosságból jelenleg 700 ezer ember kitelepítése biztosított! A Vezúvra a környék településeinek veszélyeztetése miatt, a világ legéberebb szemei figyelnek.” (forrás: Láng István, Lieber Tamás: A POKOL KAPUJÁBAN - Ereszkedés a Vezúv gyomrába, 2000; www.bebte.hu) A Vezúv Nemzeti Park parkolója elég magasan fekszik. Ide hoznak fel buszok és innen a belépő megfizetése után gyalog kaptathatunk fel kb. 20 perces szuszogóval a kráter pereméhez. Nyáron nem biztos, hogy örülnék ennek a 40 fokban, de most a hűvös szélben, jól esik a nap melege. Szerencsére az út mellett több árus kínál vizet, ami meleg időben életmentő lehet. Itt jön rá az ember mekkora is igazából a hegy és milyen erők szunnyadnak benne. Lenyűgöző kilátás tárul elénk mind a kráter belseje, mind a környék felé. A Vezúv után a szálláshelyünket foglaltuk volna el, de az említett csere miatt nem húzzuk az időt, hanem irány Pompei, ahol már helyi idegenvezetőnk Erzsi várt bennünket. | |
| 
Fotógaléria: Pompei | | Pompei: Utazásunk egyik leginkább várt pontja volt az elpusztult és évezredig érintetlen város romjainak megtekintése. Kis történelem Loretta Santini nyomán, Lieber Tamás kiegészítéseivel. (www.bebte.hu): Pompei egy lávatalapzaton épült, mely a Vezúv egyik régmúlt időben lezajló kitörése következtében keletkezett. Valószínűleg Campania oszk nemzettségei alapították, akik ezt a megemelt helyet választották, mert természetesen védettnek látszott, és ráadásul nem is volt messze a tengertől. Később a Dél-Itália felé terjeszkedő görögök, majd rövid ideig az etruszkok uralma alatt (i.e. 525-474) is állt, hogy később, miután őket Cumánál legyőzték, ismét a görögök fennhatósága alá kerüljön. A campaniai terület birtoklásáért e két nép között harcot egy harmadik, a samnis civilizáció megjelenése oldotta meg. Ez utóbbiaknak sikerült sok várost birtokba venniük, köztük Pompeit is, melynek lakott részét újjáépítették és kibővítették. A régészeti ásatások mind számos itáliai-samnis típusú építményt, szobrot és falfestménydarabot hoztak napvilágra. A görög művészet hatása ellenben néhány templomban, valamint néhány helyiség díszítésében és részben magán a várost körülvevő falon ismerhető fel. Az i.e. IV. század körül Campania - három samnis háborút követően - Róma uralma alá került, először független városként. Majd I.e. 80-ban római kolóniává vált „Colonia Veneria Cornelia Pompeii” névvel. Fejlett ipari és kereskedelmi város volt. Pompei halála I.sz. 62-ben Pompeit az első igazán nagy katasztrófa érte: egy félelmetes földrengés rázta meg Campaniát. Pompei nagyon súlyos károkat szenvedett, sok épülete összedőlt, vagy súlyosan károsodott. De a város erős volt és gazdaságilag virágzó, ami lehetővé tette, hogy magához térjen: a házakat és a középületeket helyreállították, újakat építettek, az üzlethelyiségek száma kiterebélyesedett, a lakóházakat utólag egy sor új falfestmény-díszítéssel ékesítették. 79. augusztus 24-én, a délutáni órákban, bekövetkezett a Vezúv hirtelen kitörése (a részletes leírást az ifjú Plinius és Tacitus között lezajlott levélváltás adja nekünk). A kitörési anyag – hamu, lapilli, láva és közvetve iszap – áradata több mint két napig tartott, és csak halált és rombolást hagyott maga után. Pompeiben az emberek hirtelen haláláért – melyről testhelyzetük lenyomata is árulkodik – minden bizonnyal a forró, gázokból, porból és törmelékből álló, a kitörési felhő leomlásából képződött úgynevezett izzófelhő okolható. Ez a forró és belélegezhetetlen, valamint több száz km/órás sebességgel lezúduló halálos elegy, megfojtotta és megégette az útjába kerülő élőlényeket, azonban szinte teljesen érintetlenül hagyta az emberi kéz alkotásait, a házakat, a bútorzatokat, a falfestményeket és a munkaeszközeiket. Nem ugyanez történt a közeli Herculaneummal és Stabiae-val, amelyeket szintén érintett a kitörés, de iszapár (lahar) pusztított el. Ez, miután idővel megszilárdult, komoly gondokat okozott a régészeknek. Pompei megtalálása és az ásatások története Pompei tehát 79-ben elpusztult és hosszú időre elfelejtődött. Története csak megtalálását követően folytatódott. Pompei első megtalálása teljesen véletlenszerű volt: a XVI. században történt, a Sarno folyó közelében egy csatorna ásása során. Fontana építész, a munkálatok vezetője néhány feliratot, falmaradványokat és falfestmény-leleteket fedezett fel. Abban a pillanatban senki sem gondolta, hogy épp erről az ókori városról lehetett szó, melynek teljesen elveszett még az emléke is. Más ásatásokat csak 1748-tól kezdődően végeztek Bourbon Károly király megbízásából, miután napvilágra kerültek – ez alkalommal is véletlenszerűen – néhány épület maradványai. Ekkortól már a munkálatok rendszerezettebben folytak, és mivel ennek a területnek a kiásása jóval könnyebbnek tűnt, mint Herculaneumé, melyet néhány évvel korábban kezdtek el, szinte kizárólag Pompei napvilágra hozatalának szentelték magukat. Először a Színházat és a Via dei Sepolcri sírjait találták meg. 1860 után, elsősorban Giuseppe Fiorellinek köszönhetően, szervesebb és tudományosabb ásatási tanulmányok és technikák korszaka vette kezdetét; mely lehetővé tette, hogy a város nagy részét kiássák, és ugyanakkor azt is, hogy a műemlékek rendszerezett restaurálását is folytassák jobb megőrzésük érdekében. Szintén Fiorellinek köszönhető a híres „lenyomatok” szerzésének találékony és igen hasznos megoldása: az üregekbe, mely megőrizte az élőlények körvonalait, gipszet csurgatott, majd miután az megkötött, lebontotta róluk a megkeményedett, hamuréteget. Fiorelli egyszerű, de ötletes technikája tette lehetővé, hogy ma annyi bizonyítékunk legyen a múltról, és annyi drámai képünk a tragédiáról. Pompei utcáin bolyongva (ha megfelelő idegenvezetővel, vagy kellően részteles könyvvel érkezük) életre kell a közel 2000 éves történelem. Bekukkanthatunk a házakba, ragyogó villákba, csavaroghatunk a sikátorokban. És közben döbbenetes látvány tárul elénk a település felé magasodó Vezúvra, amely oka a város pusztulásának, de egyben lehetővé tette, hogy a leginkább érintetlen állapotában ismerjük meg ezt az ősi várost. Akár napokat is eltölthetünk itt, de félnapot mindenféleképpen szánjunk rá. | |
