2011.09.28., 19.nap: Sahagún - Mansilla de las Mulas (36km, 9,5 óra)
Reggel 9-kor indultunk. Egy picit körbe néztünk a városban, majd 10 óra körül léptünk rá a Rio Cea folyó felett átívelő ún. Canto-hídra. 5 boltozattal rendelkező masszív kő híd, amelyet 1085-ben VI. Alfonz parancsára kezdtek építeni.
Calzada del Coto (5km) után két lehetőségünk van, vagy a "királyi" (Real) Camino Frances-t választjuk, vagy a Via Traiana régi római útvonalat. Majdnem párhuzamosan megy, de ez utóbbi nem érint egy falut sem, amit éhező Dani fiam nem preferál. Így a francia úton megyünk tovább. El Burgero Raneroig közel 18km-tert teszünk meg, az útvonal mellett elég sok a fa, több patakot keresztezünk, így ütemesen haladunk. Dani egy korrekt csákány-metál alapú zenelistát állít össze, amit kis hátizsákomra szerelt hangszóróból hallgatunk. Nagyokat nevetünk a punk fejű fiú és copfos apa duón, amint botokon gitározva halad a Caminon. Jó hangulatban, viszonylag gyorsan megtesszük a 11 km-tert Bercianois-ig. Itt összefutunk a 2 nappal ezelőtti olasz fiúval, aki papucsban sántikálva meséli nincs túl jól. A lábát elnézve mindent értünk. Tegnap már azon gondolkodott feladja és hazamegy Olaszországba. Ma Ranero-ig akar eljutni (18km), ahol mi az ebédet tervezzük. Mi fél 2-kor már a falu egy éttermében ettük középgyenge menünket, majd megindultunk az újabb 12 km-es etapra.
Ezt már közel sem élvezztük ennyire. Elfogynak a fák, a nap is hevesen tűz, a táj egyhangú. Mindkettőnket a zene élteti. Szép lassan Daninak is megfájdul a lába, és nekem is egyre hevesebb a csontból jövő talp fájdalmam. Ennek ellenére szép lassan elhagyunk mindenkit, kevesen akarnak 2 nap alatt 78km-tert menni. Azon gondolkodom, hogy ez egyébként nem is feltétlenül embernek való, főleg így lassan 3 hét után. Többen vannak, akik nem bírják, mint akik igen.
Fél 6-kor kicsit elcsigázva érünk be Reliegos falucskába, amelyet a rómaiak Pallantia néven hívtak. Útközben láttunk és ettünk 2 helyen is szőlőt, de ez nem indokolja feltétlen a pincék számát, amely már a régmúltban is a település jellegzetessége volt. A nap legemlékezetesebb pillanata a Bar la Torre kis kocsmában elfogyasztott fröccs volt.
A tulajdonos egy végtelenül jó arc öreg rocker, aki büszke arra, hogy nála Elvis Presley is ivott valamit anno.
A közös fotózkodás után már 6 óra van, mire rászánjuk magunkat az indulásra. Dani fiam felélénkül és csacsogása motivál, hogy képes legyek a lábam égő fájdalma ellenére megtenni a maradék 6km-tert. 2 síremlék is emlékeztet a zarándoklat közben meghalt vándorokra. Útközben azon gondolkodom, hogy ez a szakasz szinte mindenkinek egyfajta holtpont. Én nem látom magam előtt, hogy Leóntól egyben megtegyem a további közel 2 hetet. Pedig sokan vannak, akik ezt teszik. Minden tiszteletem az övék, de én is büszke vagyok magamra, hogy holnap már elmondhatom, végig jártam a Camino minden pontját Saint Jean-tól.
Végül fél 8-kor landolunk Mansilla de las Mulas-ban. Áthaladunk a 12. századi kőből rakott városfalak egyik kapuján, amelyet II. Ferdinánd építtetett 1181-ben és hamarosan megérkeztünk a Hostal Alberguería del Camino nevű szállásunkra, amely egy ódon hangulatú épületben van. Mindenünk fáj, de ezt feledteti vacsoránk a szőlővel befuttatott belső kertben. Isteni nyúlpaprikást kapunk, majd 11-kor mindketten megfekszünk.
A város látnivalói közül, ha van erőnk, megnézhetjük a 13. századi a Szent Márton templomot, amely ma a városi tanácsnak ad otthont, és a 16. századi Szent Ágoston-kolostort és a remeteséget. Ez utóbbi nagyon fontos nyelvi emlékekkel és könyvtárral rendelkezett, amíg Napóleon hadai le nem rombolták 1808-ban.
|
Fotógaléria: Sahagún - Mansilla de las Mulas
|
