LEPENSKI VIR: "A NEOLITIKUS PARADICSOM"
Galambóc várától a Duna mentén kb. 30km-re, félóra autózásnyira található Lepenski Vir jelentős mezolitikus és neolitikus régészeti lelőhelye. Az átlag utazó előtt kevéssé ismert, de annál különlegesebb történelmi emlék, illetve kiváló múzeum. Kihagyhatatlan!
(belépőjegy: 600Rsd, kártyával lehet fizetni, nyitva minden nap 9-20 óra között. A WC is nagyon rendben volt!)
1965-ben fedezték fel a Vaskapu (szerbül: Derdap) gát építését megelőző régészeti ásatások során. Az ásatásokat Dragoslav Srejovic szerb régészprofesszor vezette, aki a balkáni őstörténeti kutatások egyik legjelentősebb alakja. Kezdetben nem volt világos a leletek jelentősége, mígnem 2 évvel később, eleddig ismeretlen jellegű kőszobrok és a készítőikhez kapcsolódó gazdag kultúrájú, épített település romjai, valamint egy nekropolisz került elő. Keletkezésüket a földtörténeti korai holocén, régészetileg a középső kőkorszak (átmeneti kőkorszak, vagy mezolitikum) időszakára teszik.
Az ásatásokat 1971-ben fejezték be és a leleteket 12-30 méterrel magasabbra helyezték, hogy megmentsék a víztározó emelkedő vízszintje elől.
A Derdap - szurdok benépesítése valamikor i.e. 9500 körül kezdődött meg. Feltételezések szerint őseik az utolsó jégkorszak végéről származó ún. Brno-Predmostí (mai Csehország) vadászó-gyűjtögető kultúrájának leszármazottai, akik a jégkorszak elől húzódtak dél felé. A környező barlangokban már az i.e. 20. évezredtől megtalálták régészeti nyomaikat.
A víz közelsége, a zord időjárás elleni védettsége, a halászat és erdei vadászat lehetősége ideális feltételeket teremtett a település fejlődéséhez. A későbbiekben a közeli földeket mezőgazdasági és állattenyésztési célokra is hasznosították. A régészek máig több tucat olyan települést azonosítottak, amelyek valószínűleg ugyanehhez a Duna mentén húzódó kultúrához tartoztak. (Pl. Hajducka Vodenica, Padina, Vlasac, Ikaona, Kladovska Skela és mások.)
Érdekes elmélet, miszerint a letelepedés egyik mozgatórugója a Vaskapu-szurdok örvényrendszere lehetett, ahol a nagytestű halak, mint pl. az ívás céljából felfelé vándorló tokhal félék, lelassultak és könnyebben kifoghatóak voltak. A helyszínen talált halmaradványok és halászati eszközök mindenesetre kiterjedt halfeldolgozásra utalnak.
Lepenski Vir i.e. 9500 és 5500 között, a mezolitikumtól a neolitikumig (újkőkorszakig) virágzott a Duna mentén. A település jellegzetes trapéz alakú, fából és sárból épült, kőalapra helyezett házakkal rendelkezett, amelyek kör alakban helyezkedtek el egy központi tér körül. Ez az elrendezés kifinomult közösségi életmódot és társadalmi szerveződést tükröz. Az ásatások során 136 épület maradványait tárták fel. A korát meghaladóan szervezett települést sok régész "Európa első városának" nevezi.
A régészeti leletek fejlett kézművességre is utalnak: agyag kerámiák, kő és csont szerszámok, kagylókból és állati csontokból készült ékszerek kerültek elő.
A legfontosabbak és legérdekesebbek azonban a folyami kavicsokból és kövekből faragott, embereket és állatokat ábrázoló szobrok, amelyeknek feltehetően vallási jelentőségük volt. Ezeket ma a prehisztorikus Európa egyik legrejtélyesebb és legjelentősebb művészi teljesítményei közé sorolják. Az i.e. 7. és 6. évezred között készült szobrok túlnyomórészt humanoid alakokat ábrázolnak, gyakran eltúlzott, szögletes vonásokkal és halszerű attribútumokkal (szájjal, pikkelyekkel). A szobrok némelyike feltehetően istenségeket vagy ősi alakokat ábrázolhat, illetve bálványként funkcionált. Így központi szerepet játszottak a település szellemi és közösségi életében, amelyet a folyami ökoszisztémával való szimbiózis inspirált.
I.e. 6500 körül, a neolitikus átmenet idején, Lepenski Vir jelentős kulturális és demográfiai változásokon ment keresztül. A neolitikus forradalomnak hívott vándorlási esemény során magasabb mezőgazdasági ismeretekkel rendelkező, új telepesek érkeztek - a genetikai vizsgálatok alapján - a mai törökországi Anatólia területéről. Egy 2022-es genetikai elemzés szerint [11] a Lepensi Virből előkerült emberi maradványok közül voltak, amelyek 100%-ban helyi - egy erősen szűkült "nyugati vadászó-gyűjtögető" - populáció génjeit mutatták, míg mások 100%-ban anatóliai, ún. "Égei-tengeri - korai európai földműves" ősökkel rendelkeztek.
A településnyomain nem látszik pusztítás, így azt feltételezik, hogy az időszakot inkább az együttélés és a beilleszkedés, mintsem a meglévő lakosokkal való konfliktus jellemezte. Ebben az időszakban a település szerkezete is megváltozott, fokozatosan eltűntek a korábbi jellegzetes házak és a halszobrok is.
Az újonnan érkezők háziasított állatokat, például szarvasmarhát, juhot és sertést hoztak be, amelyek korábban hiányoztak a térség mezolitikus életmódjából. A fejlettebb mezőgazdasági tudás alapjaiban változtatta meg a Lepenski Vir-i közösség megélhetési stratégiáját, amely már hasonlósági mutat Európa más, újkőkorszaki földművelő közösségével.
A lelőhely egyik érdekessége, hogy a település körüli temetőből előkerült emberi csontok feltűnően egészséges és hosszú életű közöségről árulkodnak, ahol a 80 éves kor sem volt ritka. Nem véletlenül hívják sokan Lepenski Vir-t a "Neolitikus Paradicsomnak". (lásd pl: Wernick, Robert: "Lepenski Vir: Mesolithic Paradise" c. cikkét)
Az őskori falu fokozatosan néptelenedett el, de nincs egy konkrét dátum, vagy ismert ok, amikortól és amiért lakatlanná vált. Az újkőkor végén, körülbelül i.e. 4500 körül, a település mérete és lakóinak száma jelentősen csökkent. Ha jobban belegondolunk, akkor ez a környezet nem ideális egy kiterjedt és újszerű mezőgazdasági tevékenység számára. Azonban a régészeti bizonyítékok arra utalnak, hogy a területet még évezredeken keresztül használták kisebb csoportok állandó és/vagy időszakos lakóhely formájában. A bronz- és a vaskorból is találtak nyomokat emberi jelenlétre Lepenski Vir területén, de ezek már nem hasonlítanak a mezolitikus és újkőkori virágzó kultúrához. A terület végleges elhagyásának időpontja nem ismert pontosan, de valószínűleg a történelem előtti idők végére, a római hódítást megelőző időszakra tehető.
|
Fotógaléria - Szerbia a Duna mentén: Végszendrő (Smederevo) - Galambóc (Golubac) - Vaskapu szoros (Djerdap) - Lepenski Vir - Diana erőd - Traianus hídja
|
