KIK AZOK AZ ALBÁNOK?
Mielőtt Albánia területének történelmével foglalkoznánk felmerül a kérdés, hogy kik és honnan származik az albán nép?
Történelmi feljegyzésekben csak az i.sz. 11. században jelentek meg, míg nyelvük legkorábbi fennmaradt írásos emléke Kr. u. 1462-ből származik [1]. Eredetük évszázadok óta foglalkoztatja a nyelvészeket és a történészeket. Több elmélet is létezik. Egyes feltételezések szerint nem a mai Albánia területéről, hanem a Balkán belső hegyvidéki területeiről származnak, ahol a románok őseivel éltek szoros közelségben. Ennél sokkal népszerűbb - főleg az albánok körében - de régészetileg nem bizonyított, hogy a Balkán délnyugati peremén alakultak ki, és őseiket a dákokban, vagy a trákokban, illetve az illírekben kell keresni. Különösen gyakori az albán - illír kontinuitáselmélet, amelyet azonban földrajzi egybeesésen túl sokáig nem sok minden támasztott alá.
Az albán nyelv (albánul Shqip/Shqipe/Shqipja) indoeurópai nyelvcsalád egyik legrejtélyesebb, és jelenlegi ismereteink szerint egy önálló ágának egyetlen képviselője [2]. 3 fő dialektusa ismert: az északi "geg", a déli "tosz" és egy Olaszországban beszélt nyelvjárás az "arberes". (Az arberesek a 15. századi török hódítás elől menekültek Dél-Olaszországba, ahol leginkább Calabria és Molise tartományban a mai napig önálló közösségként beszélik ezt a változatot. De fellelhetőek Puglia, Basilicata, Campania és Abruzzo területén is. Mára azonban annyira eltér a másik két anyaországbeli változattól, hogy szinte önálló nyelvként tekinthetünk rá.) [3]
Az illír nyelv után nem maradt fenn az összehasonlításhoz elegendő nyelvemlék, de manapság általános vélekedés, hogy inkább tekinthetjük görögalapú kultúrának, míg az albán inkább latin alapú. Ennek igazolására gyakran hozzák fel az ún. Jireček-vonalat. [4]. Ezen elméletet Josef Konstantin Jireček cseh történész dolgozta ki 1911-ben. Alapja a Balkán félsziget régészeti leleteinek latin, illetve görög nyelvű feliratai alapján húzott elméleti vonal. Ez alapján a 4. századig ezen vonaltól északra az ottani népek kultúrájában a latin, attól délre pedig a görög hatás dominált.
Ezzel az elmélettel szögesen szembe megy az egyik legújabb nyelvészeti hipotézis [1], amely a göröghöz, vagy a görög-örmény kládhoz való testvér viszonyt feltételezi, ami ezáltal a Balkánra (is) helyezheti a nyelv eredetét. Azonban nem határozza meg a "protoalbán" őshaza helyét és valamilyen történelmileg igazolt népcsoporthoz való lehetséges tartozását sem.
A 21. század azonban a kezünkbe ad egy olyan kutatási módszert, ami sok mindent képes átírni, vagy megfejteni. A DNS kutatások közül egy 2023-ban publikált tanulmány [1] 6000 ősi genomot vizsgált meg, mintegy 8000 évet átfogva.
A kutatás alapján úgy tűnik, hogy neolitikum évezredeiben a korabeli albán populációk "magas fokú sztyeppei származással rendelkeztek (30-40%)", és egy különálló genetikaiklasztert alkottak, amely Északnyugat-Görögországtól Észak-Macedóniáig és az Adria partvidékéig terjedt. Ez a genetikai kontinuitás a római hódítások alatt, majd a népvándorlás korában - a germán és szláv nyelvű csoportok tömeges betelepülése miatt - megszakadt. Ennek ellenére a kutatók azt feltételezik, hogy az albánok valószínűleg egy olyan fennmaradt nyugat-paleo-balkáni népességből származnak, akik eléggé zárt közösségben éltek ahhoz, hogy az i.sz. 5.-8. század közötti demográfiai növekedés időszakáig, jelentős genetikai folytonosságot mutatva megőrizték nyugat-balkáni származásukat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy génjeik jelentősen eltérnek a térség szláv népcsoportjaitól.
Érdekes adat, hogy a népvándorlás korának csúcspontján Albánia akkori népessége egészen Pannóniáig mutatott genetikai kapcsolatokat. A középkor után azonban a minták egy része már jelentős keveredést mutat a délszláv népességgel, és a mai albánok is igen változó mértékű szláv származást is mutatnak.
A vizsgálat kimutatta, hogy a modern albánok apai őseinek jelentős része az ún. "BA-IA (megj. bronz és vaskori) Nyugat-Balkánról származó csoportoktól származik", akik közé tartoztak a hagyományosan "illíreknek" nevezett népek is.
Érdekes kérdés, hogy az albán népcsoport miért nem szerepel a római és a kelet-római történészek feljegyzéseiben? A kutatás erre azt a választ adja, hogy
"mivel a genetikai adatok határozottan az albánok túlnyomórészt helyi eredetére utalnak, középkori őseik egy földrajzilag korlátozott területen [valószínűleg a közép-albániai Mat térségében] élhettek, és csak időnként merészkedtek dél felé. Ezek a mozgások az idők folyamán egyre nagyobb méreteket ölthettek, és végül a 11. században a görög nyelvű történészek figyelmét is felkeltették."
Röviden összefoglalva egyáltalán nem kizárt, hogy az albánok ősei már az őskorban, az ország mai területével részben átfedve, az utóbb a klasszikus történet írók által illírnek nevezett népcsoporttal álltak valamilyen rokonságban. Hegyvidéki elszigeteltségük, ezen területek gazdasági értelemben vett értéktelensége sokáig lehetővé tette genetikai önállóságuk megőrzését is. Amikor népeség növekedésük okán - az i.sz. 5.-8. századtól kezdve - elhagyták szülőhelyüket, kapcsolatba kerültek a Bizánci Birodalom görög kultúrájával, illetve keveredtek az ott élő szlávokkal.
Az illír-albán kontinuitás a mai napig megosztja a kutatókat. Bár gyakran idézik A. Stipçeviq, Zara albán tudós mondását, miszerint "a Balkán minden története az illírekkel kezdődik", [8] de a téma hosszú évtizedek óta túlzottan átpolitizált is. A térségben jelen lévő és hosszú évszázadokra visszavezethető szerb dominancia a történelem kutatásra is rányomta a bélyegét, különösen Jugoszlávia fennállása alatt. Ezen törekvések fő célja az lehetett, hogy a szerb nép eredetét kiterjesszék a Balkán egészére, a Vajdaságon, Horvátországon, Dalmácián, Bosznia-Hercegovin és Koszovón keresztül egészen Montenegróig és Albániáig [8].
|
Fotógaléria: Albánia
|
