Kirándulás a Batur tóhoz, Trunyan
Eredeti tervünkben ez a túra Bali középső részein keresztül észak felé vezetett. Tervezett útvonal:
Nusa Dua - Ubud közelében Goa Gajah, az Elefánt-barlang - Gunung Kawi kőbevájt királysírjai és ősi temploma - Szent Forrás, vagyis a Tirtha Empul - Trunyan - Ulun Danu Batur Templom és végül az 1745m magasan fekvő Pura Tegeh Koripan, vagy Penulisan Templom.
Ez a túra lett a legcsonkább, egyrészt rosszul mértük fel Trunyan meglátogatásának időigényét, másrészt az időjárás is közbeszólt.
A nap legizgalmasabbnak ígérkező pontja Trunyan ősi bali aga falujának és érdekes temetőjének meglátogatása volt a Batur tónál. Mivel nem ismerjük a pontos időigényt, úgy döntöttünk egyből oda megyünk. Útépítés, dugó, pisilés, és kb. 2,5 óra alatt értünk a Kintamani falu alatti kikötőhöz.
Az 1717 m magas Batur vulkán mai is aktív, gyakran gomolyog füst a kráter felett. Kettős kalderája az egyik legnagyobb a világon, kb. 13 km széles. Részben a kalderában található a gyönyörű Batur tó.
Itt Ketut nagyon ideges lett. Eleve nem örült az ötletünknek, hogy ide akarunk jönni. Hosszan mondogatta legyünk óvatosak, az emberek itt nagyon agresszívak és állandóan pénzt akarnak.
Korábban egy Kutai utazási irodás - mikor meséltem, hogy ide jövünk - elmondta, hogy két éve volt itt és nagyon-nagyon félt az itteni emberektől. A többieknek taktikusan nem meséltem, de Bali Idegenforgalmi hivatala sem ajánlja, hogy külföldiek ide jöjjenek. Viszont én számtalan cikket találtam és több leírást európai utazóktól, akik szerint kihagyhatatlan. Így beszerveztem, de a fene nagy körítés hatására, óvatosságból kevés értéket vittem magammal.
A kikötőben valószínűleg a sziget legrosszabb arcú embereivel alkudoztunk, akik fejenként 200 ezer rúpiáért akartak oda-vissza átcsónakáztatni a faluba. Csak hosszas küzdés árán - mikor már visszaindultunk, hogy erről az útról lemondunk - vállalta be a 100 ezret, amiről utóbb kiderült, hogy ez a hivatalos ár.
A festői Batur tavon tett kb. 20 perc hajókázás után nem a faluban, hanem a falu melletti, csak a tenger felől megközelíthető hegyoldalban lévő "temetőnél" szálltunk ki. A falu lakói az "igazi balilnézek", a Bali Aga nép, akik a sziget ősi lakói leszármazottainak tartják magukat. Vallásuk ugyan hindu, de annak sajátos, az ősi szellemhittel keveredő formája több, mint 1000 éve fennmaradt. Ezek a törzsek a Majapahit hódítás elől menekültek a sziget eldugott, hegyvidéki részeire.
Az előzetes hírek és rémüldözés miatt feszült hangulatban, de festői környezetben értünk partot, ahol végül is mosolygós helyi vezetők fogadtak. Hitük szerint, ha az ősi hagyományoktól eltérnek, az szerencsétlenséget okoz a közösségnek. Legmisztikusabb - és a kormányzat által hiába rosszallott szokásuk - hogy a hindu hagyományoktól eltérően hallottaikat nem égetik el, hanem egy ősi és szent banyan fa (indiai csüngő léggyökerű fügefa) alá teszik őket elrohadni. A fa maga az Égistennő földi reinkarnációja, aki a legenda szerint az égből szállt alá, és hozzáment egy jávai herceghez. Gyermekeik azonban meghaltak az Istennő parfümjének illatától.
A herceg, hogy egy gyermeke legalább életben maradjon, megtiltotta a falusiaknak, hogy eltemessék a halottaikat, hátha a bomlás szaga elnyomja az Istennő illatát. De nem így történik. A testeket a fa gyökereihez rakják és csak egy bambuszketrec védi őket a kutyáktól és a vadállatoktól. És mégsem érezhető a bomlás szaga! Ezért is hívják a fát "Taru Menyan"-nak, azaz "Illatos Fának". A falu is innen kapta a nevét.
Amikor újabb halottak érkeznek, a régi maradványokat és koponyákat arrébb rakják a környező sziklaplatókra.
Helyi kísérőnk tört angolsággal mutatja meg a sajátságos temetőt, amit nehezen és a betolakodó szégyenlősségével dolgoztunk fel, pedig tudtuk ahol a lélek számít, ott a testnek és maradványoknak nem sok jelentősége van.
A bambusz ketrecekben enyésző holtak közül egy egész friss volt, mások már erősen oszlott állapotban voltak. A halottak ruhái, a családi áldozatok halmokban álltak a környéken, mert azokat sem viszik el. A szent fa gyökerei között és a körülötte lévő kő támfalon lévő mohos koponyák egyszerre voltak érdekesek és taszítóak.
A Ketut által jelzett agressziónak rémisztő nyomát szerencsére nem találtuk. Bali más részeivel ellentétben itt a kéregetés volt újszerű. Vezetőnk miután felszólított, hogy áldozzunk a halottaknak (fejenként 5-10 ezer rúpia), a vezetésért is pénzt kért. 50 ezer rúpia máshol igen jó borravaló, itt kicsikart belőlünk még 50 ezret. Mire a csónakhoz visszaértünk a fotózásért 4 öregasszony még kiszedett belőlünk összesen 20 ezret kis címletekben, de nem értek hozzánk, nem lökdöstek, nem kiabáltak, sőt mosolyogva köszönték meg. Vezetőnk elmondta, hogy a halászaton kívül csak ez a bevétele van a falunak, ebből tartják fenn az iskolát, stb.
Úgy véltük, ha már kívülállóként betolakodunk ebbe a majd kétezer éves hagyományba, nem ezen a fejenként hajózással együtt 3000 ezer forinton fog múlni.
Visszafelé úton, a tó közepén olyan trópusi vihar szakadt ránk, hogy megijedni sem volt időnk. És persze eddig végig cipeltük az esőkabátokat, nálam még szemetes zsák is volt a fotós cuccnak, most mindez nem volt nálunk. Bőrig ázva érkeztünk meg a partra, ahol özönvíz szerűen ömlött a sáros víz a hegyoldalból a stégre is. Szerencsére érdemi kár nélkül megúsztuk, de csere ruha hiányában úgy döntöttünk visszaindulunk. A hegyeken áttörve egy napsütötte étterem teraszán szárítkoztunk, így délután 5-6 között értünk a szállóba.
|
Fotógaléria: Bali - Batur tó és Trunyan
|
Útvonalunk:
Megérkezvén búcsút vettünk Ketuttól, majd este a
Sogoban, a már bejáratott Moi-Moi étteremben vacsoráztunk. A király rák hús avokádóval, illetve chilis kókusszal, valamint azt követő kacsa sült ismét zseniális volt :). Már csak egy teljes napunk volt hátra, így a Kutai bevásárlás során elmaradt ajándékokat ezen az estén pótoltuk.
Utolsó napunkat a tengerparton töltöttük. Zoli barátommal befizettünk egy 1 órás snorkelling programra, amelynek az árát 150 ezer rp/főre alkudtuk le. Itt a szálló előtti zátonyhoz vittek ki bennünket, ami nem volt rossz, de korábbi élményeink alapján nem is különösebben érdekes.
Aki komolyabb túrákra vágyik az itt tájékozódjon:
http://www.baliocean.com/en/bali_snorkeling.blueseason .
Másnap még belefért egy 1 órás tengerparti fekvés, az utolsó kávé és Bintang sör a beach bárban, majd 13 órakor felszálltunk a transzfer buszra. 4,5 órás repülés, 4 órás Hong Kong-i átszállás, valamint 13 órás Londonig tartó repülés után, 30 órával később landoltunk Budapesten. Azzal az elhatározással, hogy Indonézia rajongók lettünk és van miért visszajönnünk!
Sampai jumpa (ejtd: Számpej dzsumpá) (Viszontlátásra) Indonézia!
