Fotógaléria: Valley de los Ingenois

Egy hete érkeztünk, de már összefolyik minden és távoli még az elutazás is. Elemünkben vagyunk. De még mindig nem okoz gondot a 7.30-as napkeltét sétával kezdeni a Karib tenger partján. A tenger és az ég hajnali kékje összeér, engem fotózásra csábít.

Éppen egy rákot raktunk vissza a tengerbe, amikor egy idős hölgy rákérdezett "háráp"? „Sorry?” - kérdeztünk vissza. „Do you speak hungarian?” kérdezte végül angolul. Kiderült a hölgy torontói magyar és azt kérdezte harap-e a rák J Már unja a 2 hetet, és nagyon megörült nekünk. Látott itt egy balatoni magyar családot is, de egyébként senki mást.

A reggeli halálosan unható (omlett, bacon, kolbászok, zöldség csak este, de nagyon jó banán és guava).

10-kor indulás Camagüey (ejtsd: kamagvéj) felé. A Valley de los Ingenois (cukormalom völgy) ködbe-felhőbe burkolózva is lenyűgöző, de fény nélkül nem tudunk fotózni. Azért megállunk Manaca Iznaga-nál, ami egy hacienda az 1750-es évekből. Kuba egyik leggazdagabb rabszolga-kereskedő és cukor bárójának otthona volt. Áll itt egy 44m magas torony, ahonnan az ültetvényeken dolgozó rabszolgákat figyelték és őrizték.

Elkezd esni az eső, esik végig. A Trinidadtól Sancti Spiritus-on és Ciego de Avilla-n keresztül Camagüey-ig vezető 260 km-t du. 3-ra tesszük meg. Lett volna késztetésünk ezen városokban is megállni, de az eső nem engedte. Útközben egy benzinkútnál ebédelünk (pizza, kávé, juice, 13 cuc/4 fő). Az úton egyik kedvencünk a képen látható busz, amelyiknek a hátsó lámpáit festett falapok helyettesítették J

Camagüey-be érkezve jó érzékkel hagyjuk egy biciklis srácnak, hogy bevigyen a Gran Hotelig. (2 cuc borravaló) A kalóztámadások ellen direkt össze-vissza épített sikátorok – ha náluk nem is - nálunk bejöttek. Sose találnánk be J A srác informatikusnak tanul a helyi egyetemen és tök jól beszélt angolul.

A szállóban először nincs két szoba, majd mégis lesz. Közben zuhog az eső … A mi szobánkban nincs wc deszka J Ezen a recepciós is jót mulat, de mivel itt kivételesen van egy csoport olasz-japán-mifene, kicsit békén hagyjuk nyüzsögni. (Petrának eszébe jut a Lonely Planet fejezet címe: Hová tűnnek a wc deszkák? Hát mi is átéltük J)

A szálló egyébként nagyon hangulatos, márvány borítású, ódon hangulatú felvonóval, amit kézzel kell vezérelni és megállítani. A WC deszka beszerzést a Piano Bárban töltjük. Tökéletes mojitót kevernek nekünk (2,5 cuc/ital). Zoli kifigyel egy érdekes rumos üveget a pulton. Sokan nem ihatják, mert poros, illetve a kérést is elismerő pillantás kíséri a mixer részéről. 15 éves special reserve Havanna rum. (8 cuc/pohár) Elég rendben van, konyakból is ritkán iszik az ember jobbat  – pedig már ittam ezt-azt életemben) KVV!

Még mindig a wc deszkát várjuk és körbenézünk a tetőn. Petra állítja, hogy megfigyelte hogyan működik a lift, ezért a személyzet nélkül felliftezünk. Én gombóccal a torkomban azon elmélkedem, hogy azt tudja-e, hogyan kell megállni …? Amikor végre kiszállunk nagy örömömben jól visszazártam a belülről spéci karokkal nyitható liftajtót, ami viszont ember nélkül nem megy vissza … feltűnés nélkül elsétálunk, miközben valaki folyamatosan nyomja azt a rohadt csengőt valahol J

Zoliék lepihennek, mi a deszkát tovább várjuk az utcai kávézóban. Jó a feeling, csak helyiek vannak, de 1 hét után már teljesen otthon vagyunk. Arra, hogy elromlott a kávégép - szemrebbenés nélkül kérünk egy 7 éves rumot J Mivel a deszkánk a csoport miatt még mindig a recepción hever, a rumtól felbátorodva Petra felajánlja, hogy felszereli. Kuba olyan hely, ahol ennek a személyzet simán megörül, így egy vadi új fehér műanyag WC deszkával és néhány csavarral elegánsan távozunk. Petra tényleg fel is szereli … Hát Kubában vagyunk vazze! J

Mivel az eső még zuhog, a vacsorát a szállodában töltjük. 12 cuc/fő-ért svédasztalos, közepes vacsi, de a sült hal és krumpli saláta rendben van. Az estét a Piano Bár mojito-jával zártuk.

Este belenézünk az állami tv-be, ahol Castro élőben beszélt Havannából néhány százezer embernek. Állítólag ez havi egyszer kötelező. Közben politikai spotokat és propaganda filmeket vágnak be. Még mindig Reagan-nel és az öreg Bush-sal rémisztgetik a népet. Forradalmi iskolai kitelepülési gyakorlat, iskolások gázálarcban, háborús jelenetek (Vietnámtól-Irakig), mintha küszöbön állna Kuba lerohanása. Néha bevágva Castro, a Rákosi időkre emlékeztető tapsolós képviselőház, stb…. Először vicces …, de valójában szörnyű! Teljes népbutítás! Mélységesen elítéljük az USA embargót, ami pl. megfosztja Kubát alapvető gyógyszerektől. De közben hülyék is ezek az amik, mert az ellenségkép tartja életben a kubai rendszert. Vagy legalábbis nagyban benne van.